És eljött az utolsó nap is! Vasárnap késő este tudtuk meg, hogy a döntő napján milyen meccseket fogunk fújni.

A szervezőktől aznap este még egy pullóvert is kaptunk a döntő meccsre a bevonuláshoz.

Ugyanis mi fújtuk az U19-es lány döntő meccsét.

Emellett kaptunk egy U14-es lány döntő meccset, és egy U16-os bronz mérkőzést.

A napot korán kezdtük, mert az U14-es meccs reggel 8-órakor kezdődött. 

Az U16-os mérkőzésünk miatt nagyon izgultunk, mert jelezték nekünk, hogy egy komoly mérkőzés vár ránk. A meccsek 2×15 percesek voltak, ezen a meccsen hosszabítás is sor került mert a mérkőzés játékidejének végén döntetlen volt az eredmény.

Mi úgy érezzük, hogy nagyon ott voltunk fejben ezen a mérkőzésen, mindkét csapat megvolt elégedve a munkákkal. 

Az U19-es mérkőzést vártuk a legjobban, mert azt a nagy arénába fújtuk. Számunkra újdonság volt, hogy a bevonulás zenére történt a csapatokkal együtt.

Viszonylag sima mérkőzés volt, a Dán csapat győzött.

Hatalmas élmény volt számunkra az egész torna, rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak.

Nagy megtiszteltetés volt nekünk, hogy egy ilyen tornán részt vehettünk, várnak minket vissza jövőre is a torna rendezői.

Nagyon barátságos volt mindenki, mindent biztosítottak számunkra az étkezéstől elkezdve a szállásig, csak a repjegyet kellett biztosítani magunknak.

Szívesen maradtunk volna még!🇩🇰❤️