
A tavalyi évben először rajthoz állt zömében Somogy megyei játékvezetőkből álló Somogyi Füttyösök csapata az idei évben is megméretteti magát a XVII. NN Ultrabalaton futóversenyen, és a sípot futó cipőre cserélik le.
Andorka Miklós és Kertész Adél vezette csapat tavaly a 12 fős mezőnyben indult, idén viszont nagyobb fába vágta a fejszéjét, mert a 10 fős csapatversenybe nevezték be csapatukat.
A csapat tagjai idő közben kicserélődtek, melynek elsődleges oka, hogy a volt a csaptban 2 fő,a ki május 8.-án érettségi vizsgájukat kezdik meg, és a „Vének” tanácsa úgy döntött, hogy nekik idén arra kell koncentálniuk. Ugyan nem Somogy megyéből jött a segítség, de a „helyettesek” is aktív játékvezetők. Tavalyi évhez változás lesz még, hogy lesz egy biciklis kísérőnk is, aki egykoron szintén játékvezető volt.
A csapat május 6.-án szombaton fog elstartolni, 6:25-kor.
A csapat tagjai:
Andorka Miklós, Kertész Adél, Finta Dóri, Kertész Bálint, Miháldinecz József, Molnár-Szabó Tünde, Molnár Ferenc, Kálmán Tamás, Kovács V. István és Simó András, valamint a biciklis kísérő: Tomecskó Hunyadi Tamás