Sikeres volt a nyugat-magyarországi edzőtovábbképzés

Sikeres volt a nyugat-magyarországi edzőtovábbképzés

Június 9-én pénteken Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportcsarnokában  a SOMOGY VÁRMEGYEI KÉZILABDA SZÖVETSÉG szervezésében került megrendezésre a Területi Edzőtovábbképzés, ahol  a zömében „C” , „C+” és a „D” licences edzők újították meg  a működési jogosultságukat. A nap folyamán  öt kiváló előadást láthattak és hallhattak  az érdeklődök  kiváló előadóktól. Az egész napos szakmai program lehetőséget adott az edzőknek, hogy egy-egy témában új ismereteket szerezzenek, de arra is volt lehetőségük, hogy szakmai megbeszéléseket folytassanak egymással. Az előadásokon a NEKA korosztályos csapatai mutatták be a gyakorlatokat, és  kiválóan megvalósították az előadók utasításait. A nap sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minden edző elégedetten távozott a rendezvényünkről.

A  szakmai nap előadói:

  • Huszár Dániel – humánkineziológus (Balatonfelvidéki Akadémia Balatonfüred)
  • Marosán György mesteredző (Sport 36 Komló)
  • Kopornyik Zsolt mesteredző (NEKA)
  • Gulyás István mesteredző (Balatonfelvidéki Akadémia Veszprém)
  • Neukum Tamás mesteredző (strandkézilabda válogatott volt szövetségi kapitánya)

 

Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a Nemzetközi Edzőközpontnak (NEK), hogy  bizalmat szavazott Szövetségünknek és lehetőségünk volt több mint 300 edzőnek egy szakmailag sikeres rendezvényt szervezni. Valamint ugyancsak köszönet jár a NEKA  valamennyi dolgozójának, Mocsai Tamás ügyvezetőnek, Hanzel Dorina létesítmény vezetőnek, Miseta Péter mesterszakácsnak a támogatásukért és munkájukért.

Továbbá kifejezzük köszönetünket Hegyi Árpádnak (Szedresi ABC – BAlatonszemes), Nagy Lajosnak (Gesztenyés ABC – Balatonszemes) valamint Dorogi Sándornak (Grand-Gold Ltd. Kft), hogy támogatták felajánlásaikkal rendezvényünket.

És végül de nem utolsó sorban köszönjük az SVKSZ Team-nek, hogy a rendezvény előkészítésében, illetve a rendezvény alatt munkájukkal hozzájárultak a sikeres lebonyolításhoz.

És ami a sikeres, de fárasztó nap után a legjobban esett az eész csapatnak, a következő edzői vélemény, amit kaptunk:

Területi edzőtovábbképzés Balatonbogláron

Területi edzőtovábbképzés Balatonbogláron

Balatonbogláron a NEKA csarnokban kerül megrendezésre a Dél – Nyugat Magyarországi régiónak az MKSZ – NEK által meghirdetésre került területi edzőtovábbképzése a C és a D licences edzők részére 2023. június 9.-én, pénteken.

Az előadásokat tartják:

  • Huszár Dániel – humánkineziológus (Balatonfelvidéki Akadémia Balatonfüred)
  • Marosán György mesteredző (Sport 36 Komló)
  • Kopornyik Zsolt mesteredző (NEKA)
  • Gulyás István mesteredző (Balatonfelvidéki Akadémia Veszprém)
  • Neukum Tamás mesteredző (strandkézilabda válogatott volt szövetségi kapitánya)

Jelentkezés az MKSZ Back Office felületén!

Országos Egyesített Kézilabda Bajnokság ZÁRÓ forduló

Országos Egyesített Kézilabda Bajnokság ZÁRÓ forduló

A Magyar Kézilabda Szövetség és a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség megbízásából megyénk rendezheti meg május 20-án az Országos, Egyesített Kézilabda Bajnokság IV. fordulóját, mely egyben a bajnokság záró fordulója is lesz.

A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása az értelmi fogyatékossággal élő sportolóknak, a Speciális Olimpia mozgalom és a kézilabda népszerűsítése. Felkészülés a 2023. évi Világjátékokra.

A versenynek helyszíne a NEKA csarnok lesz Balatonbogláron.

A mérkőzések az 1-es és a 3-as pályán kerülnek megrendezésre.

1-es pálya programja:

  • 9.30 – 9.50 Megnyitó
  • 10.00 – 15.20 mérkőzések
  • 15.30 eredményhirdetés

3-as pálya programja:

  • 10.00 – 15.00 mérkőzések

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Területi edzőtovábbképzés Balatonbogláron

Területi edzőtovábbképzés Balatonbogláron

Területi edzőtovábbképzés Balatonbogláron

 

A Somogy Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében kerül megrendezésre Balatonbogláron a Ny-Magyarországi régiónak a területi edzőtovábbképzése, mely kizárólag „D”, „C” és „C+” licenc kiváltására jogosít.

Időpont: 2023. június 9.

Helyszín: Balatonboglár, NEKA csarnok

Részeletek hamarosan….

Jelentkezési útmutató a mellékletben….

XVII. Balaton kupa

XVII. Balaton kupa

XVII. Balaton Kupa 2023. 08. 03 – 06

2023-ban újra pattogjon a labda Fonyódon és Balatonbogláron a XVII. Balaton kupán.

Az MKSZ UP irodája által engedélyezésre került tornánk, így az MKSZ BO felületén már elérhető a nevezés a 2023-24-es szezonra kattintva.

Korosztályok, amikre lehet nevezni:

  • LU14 – FU14
  •  LU15 – FU15
  • FU16
  • LU17
  • FU18
  • LU19
  • FU20

Kapcsolattartók:

  • Nevezés, sorsolás – Kovács Vilmos +36705042621
  • Szállás, étkezés – Gál Gergő +36306233370
  • Minden egyéb – Kertész Adél +36202773526

Kezdd nálunk a következő bajnoki szezonra a felkészülést!!!

Mi már várjuk!!!! És Ti?

EXTRA!!!!

  • augusztus 4-én egész napos – ingyenes – JÁTSSZ/MA! programok Fonyódon

A program elemei:

falmászás, rekeszmászás, lasertag, akadályfutás, szellemi- és ügyességi játékok. A programok egy része egyéni játék, míg a lasertag és az ügyességi játékok csapatfeladatok lesznek. A kézilabda mérkőzések mellett ez az egész napos program egyrészt kiváló kikapcsolódást jelent a részt vevő gyerekeknek, felnőtteknek, másrészt csapatépítésre is kiváló lehetőség. Mindezek mellett a rendezvényünkre – mivel nyitott – bárki ellátogathat, és kipróbálhatja magát.

Kapusblokk

Kapusblokk

Sikeres volt a KAPUSBLOKK!

Mint minden sportágban, úgy a kézilabdában is nagyon fontos, hogy a tehetséges fiatalok képzése során a játékosokat új impulzusok érjék. Az egyesületeknél megkapják az alapokat és ahol van lehetőség ott az egyéni képzést is. Azonban több helyen az egyéni képzésre nem nyílik lehetőség ezért új kezdeményezést indított útjára a Somogy Megyei Kézilabda Szövetség, Ennek keretében a többszörös válogatott kapusok, Farkas Andrea és Pastrovics Melinda tartott egész napos képzést, amelynek az Andocsi Szent Ferenc Általános Iskola adott otthont a korszerű tornatermében. A foglalkozás jó hangulatban zajlott, élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak a kis kapuspalánták.

Bár a létszámot az influenza kicsit megtépázta, de ez nem befolyásolta a képzés színvonalát!

Találkozunk legközelebb!!!